Az Európai Parlament konferenciát rendezett a városok Kohéziós Politikában betöltött szerepéről, amelyen Tosics Iván keynote előadásában összefoglalta az ESPON URDICO projekt eredményeit.

Innováció és szakpolitika a városkutatásban
Az Európai Parlament konferenciát rendezett a városok Kohéziós Politikában betöltött szerepéről, amelyen Tosics Iván keynote előadásában összefoglalta az ESPON URDICO projekt eredményeit.

A REDESIGN projekten belül a Városkutatás Kft. egyik fő feladata, hogy a fenntarthatósággal foglalkozó szervezetek egymás kihívásaiból, kreatív ötleteiből, veszteségeiből és sikereiből tanulhassanak. A projekt egyik fő célja, hogy egy olyan platformot teremtsen a zöld közösségi kertek, a fenntartható városi piacok és a fenntarthatósággal foglalkozó kutatók számára, ahol összekapcsolódhatnak és megoszthatják egymással negatív és pozitív tapasztalataikat. A múlt héten megrendezett londoni találkozó ezért is volt számunkra különleges. A találkozón már nemcsak a projektpartnerek (ún. „living labek”, kutatóintézetek, egyetemek) vettek részt, hanem azok a közösségi szervezetek is bekapcsolódtak, amelyek esetei inspirációként („inspirational cases”) szolgálhatnak egymás és a projektpartnerek számára. Az esemény résztvevői számára a Városkutatás Kft. munkatársai, Szemző Hanna és Kepes Kata egy olyan interaktív workshopot szerveztek, amelyen a szervezetek és a partnerek bemutatkozhattak egymásnak, hogy a későbbiekben közösen kereshessenek megoldást az őket érintő kihívásokra.
További részletekért látogass el a projekt weboldalára: https://horizon-redesign.eu/work-packages/

Varsóban jártunk a SOLACE-CEE program keretében, ahol a partnerség elérte a projekt hivatalos félidejét. A háromnapos szakmai találkozót egy kibővített menedzsment (SC és PM) üléssel, valamint a 15. Innovation Team meetinggel kötöttük össze. Kutatóintézetünk munkatársai a találkozót megelőző hetekben egy online kérdőív segítségével gyűjtötték össze a partnerek visszajelzéseit, a varsói ülésen pedig mi mutattuk be és foglaltuk össze ennek a belső monitoring folyamatnak az eredményeit. A találkozó egy fontos személyi változást is hozott: Somogyi Eszter leköszönt az Innovation Team vezetéséről, feladatait pedig ettől a mérföldkőtől kezdve Alena Vachnová vette át. Külön öröm és siker a projekt életében, hogy a konzorciumi ülést megelőző napokban, szintén Varsóban megrendezett neves nemzetközi FEANTSA FORUM 2026 konferencián a SOLACE-CEE projekt is bemutatásra került a partnerszervezetek egy-egy előadásán keresztül, így a szélesebb nemzetközi szakmai közönség is megismerhette az eddigi eredményeinket. A hazai monitoring felmérésünk eredményei alapján a partnerszervezetek kapacitása és szakmai tapasztalata jelentősen megerősödött az elmúlt egy évben. Bár a helyi mintaprojektek – mint a menedékhelyeken bevezetett telemedicina vagy az integrált regionális HUB-ok – sikeresen elindultak, a megvalósítás során a partnerek komoly rendszerszintű akadályokkal szembesültek. Ilyen a tartós humánerőforrás-hiány és a magas fluktuáció, a merev finanszírozási keretek, valamint a célcsoport körében tapasztalható rendkívül intenzív támogatási igény és a rejtett mentális egészségügyi problémák. A találkozó zárásaként megvitattuk a jövőbeli lépéseket, ahol az adminisztratív feladatok helyett a gyakorlat-orientált, egymástól való tanulásra (peer-to-peer) és a stabil lakhatási politikákkal való összekapcsolásra fogjuk helyezni a hangsúlyt.

2023. áprilisában a Fővárosi Önkormányzat útnak indított egy új kezdeményezést: a Városkormányzási Akadémiát. Ez az innovatív képzés olyan elméleti tudást, szakmai találkozásokat, és gyakorlati tapasztalatok nyújt, melynek során a hallgatók a várospolitika és a településkormányzás minden fontos területéről ismereteket szerezhetnek. Megismerhetik a városokat érintő legégetőbb kérdéseket, az újra és újra felmerülő kihívásokat, és együtt gondolkodhatnak arról a legjobb hazai elméleti és gyakorlati szakemberekkel, hogy milyen megoldási lehetőségek léteznek. A Tosics Iván vezette egy éves kurzus igazán mélyreható elmélyülést ígér a városirányításban.
A tanfolyam már az első évben nagy érdeklődésre tartott számot, több mint 120 jelentkezés érkezett az ország minden részéből, jellemzően a nagyobb és közepes városokból. A kétfordulós kiválasztási folyamat után 25 résztvevő kezdte meg a képzést, akik egy élénk és sokszínű első osztályt alkottak. Míg néhányan a közszférában dolgoztak és közvetlen kapcsolatban álltak a városirányítással, sokan startupoktól, civil szervezetektől vagy magáncégektől érkeztek. A csoportban voltak politikai ambíciókkal rendelkezők, voltak akik a tanulmányaikat szerették volna gazdagítani, és olyanok is, akiknek szenvedélyes célja a városok élhetőbbé tétele.
A kurzus 13 képzési napján, kéthetenkénti szombati napokon a hallgatók három-három előadáson vettek részt, ezeken olyan szakmai témákat jártak körül, mint például az agglomerációs közlekedés, a költségvetés tervezés, a klímavédelem, vagy az önkormányzati lakáspolitika. A kurzusnapok végén fakultatív programok keretében a résztvevők séták és látogatások útján további ismereteket szerezhettek, például Budapest építészeti tervezéséről, a Fővárosi Vízművek működéséről, de a 2-es metró alagútjában is sétálhattak, az egykori Rákosi Bunkerben. Mindezek a programok a tanulás mellett a csapatépítést is szolgálták. A tanfolyam költségeit az Önkormányzat fedezte, ami azt jelenti, hogy a résztvevők számára teljesen ingyenes volt.
A Városkormányzási Akadémia első évfolyamának munkája 2023. december elején ért véget. Az utolsó képzési alkalmat egy kétnapos bécsi tanulmányút követte, amin keresztül a diákok beleláthattak az osztrák és az európai várospolitikába is.
Az oklevél megszerzéséhez a hallgatók egy záródolgozatot készítettek, majd védtek meg egy zárt szakmai konferencia keretei között. A programot sikeresen elvégzők a Budapesti Művelődési Központ által akkreditált felnőttképzési oklevelet kaptak.
A VKA első évfolyamának pozitív fogadtatását követően 2024. október – 2025. június között került sorra a második évfolyamra, hasonló módon kiválasztott 27 hallgatóval. A harmadik évfolyam, ugyancsak 27 hallgatóval 2025. október – 2026. június között végzi munkáját.
A Városkormányzási Akadémia előadásainak témakörei (kivonat)
Elméleti alapok a városkormányzás tanulmányozásához. A városkormányzás helye és szerepe a kormányzás rendszerében, nemzetközi összehasonlításban
A helyi önkormányzás szabályozásának európai és magyar gyakorlata
Hogyan működik egy önkormányzat a valóságban?
Budapest: hogyan születik egy önkormányzati költségvetés?
Az integrált városfejlesztés európai modelljei és a hazai gyakorlat
City diplomacy. Budapest brüsszeli képviseletének szerepe a helyi, hazai és az EU-s döntéshozatal szemszögéből
Az önkormányzati település-tervezés és -fejlesztés szabályozása és eszközei
A helyi infrastrukturális közszolgáltatások szervezésének hazai szabályozása és gyakorlata
Budapestre adaptálható jó mobilitási megoldások, a budapesti közösségi közlekedés átalakítása
Városrehabilitáció és barnamezős területek megújítása, környezetpolitika, közterületek közösségi célú felértékelése
A lakásügy és a szociális szolgáltatások
A hajléktalanság, szegénység és kirekesztés, oktatási szegregáció elleni küzdelem
Cities and tourism
Modellek a városlakók részvételének biztosítására
Közösségi költségvetés
Önkormányzati kommunikáció
Adatalapú városkormányzás a gyakorlatban
A Városkormányzási Akadémia szervező csapata és az Akadémiai Tanács
Szakmai vezető: Tosics Iván
VKA titkárság: Milánkovich András, G Szabó Dániel, Mohai Zsuzsa
VKA Akadémiai Tanács:
Atkári János, volt főpolgármester-helyettes, a Pénzügykutató Zrt. igazgatója,
Bodnár Judit, PhD, egyetemi tanár, CEU Department of Sociology and Social Anthropology
Hegedüs József, PhD, közgazdász-szociológus, lakáspolitikai és önkormányzati szakértő, a Városkutatás Kft. igazgatója,
Hitesy Ágnes, nemzetközi városfejlesztési és pályázati szakértő, a HitesyBartuczHollai Euroconsulting Kft. igazgatója,
Hoffman István, PhD, egyetemi tanár, ELTE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék,
Pálné Kovács Ilona, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja,
Péteri Gábor, PhD, közgazdász, önkormányzati pénzügyi szakértő,
Szegvári Péter, volt fővárosi főjegyző, volt helyettes államtitkár, nemzetközi területfejlesztési szakértő, vezető tanácsadó, City Consult Bt.
Tordai Csaba, a főpolgármester jogi főtanácsadója, a Miniszterelnöki Hivatal volt jogi és közigazgatási államtitkára.

Május 29-én egy webináriumon mutatjuk be a 15+35 városban végzett Európai hajléktalanság- és otthontalanság felmérés (European Homelessness Counts – EHC) eredményeit. A beszélgetés során megvizsgáljuk a projekt legfontosabb tanulságait, megosztjuk a kiválasztott városok gyakorlati tapasztalatait, valamint értékeljük a kezdeményezés teljes folyamatát és hatását.

A résztvevők betekintést nyerhetnek a különböző módszertanokba, a közös kihívásokba és a jó gyakorlatokba, amelyek támpontot nyújthatnak a jövőbeli hajléktalanszámlálásokhoz és a szakpolitikai intézkedések kidolgozásához. A budapesti és debreceni folyamatokról itt lehet tájékozódni.
Előadók:
2026. március 5-én a Budapesti Műszaki Egyetemen bemutatkozott a PROWD projekt. A bemutatkozás keretét a szintén DUT finanszírozásból megvalósuló DREAMS projekt szakmai találkozója adta meg. A PROWD projekt a 15 perces város koncepcióját finomítja és próbálja alkalmazni a városközpontokon kívül, elsősorban az nagyvárosok agglomerációs térségében.
A Városkutatás Kft képviseletében Szemző Hanna ismertette a közönséggel a projekt legfontosabb vállalásait, és próbálta ezeket a többi jelenlévő DUT projekt (COLINE, 15minESTATES, InclusiveCity, NextGenMobility) fókuszával és teljesítményével összekötni. A prezentációk rávilágítottak arra, hogy a városi fenntarthatóság és az inkluzív várostervezés csak széles körű szakmai összefogáson és hasznos helyi pilotokon keresztül valósulhat meg.
Az alkalom lehetőséget teremtett a fenti DUT projektekkel való együttműködés kialakítására is.
