Március 22-én pénteken reggel ülésezett Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése. Az egyik legfontosabb napirendi pontként a képviselők kiválasztották a Székesfehérvári Intermodális Regionális Közösségi Közlekedési Központ fejlesztési változatát. A városatyák azt a változatot támogatták, amely érintetlenül hagyja a Vasvári Pál Gimnázium épületét. A mintegy 7,3 milliárdos projekt tartalmazza többek között az őrzött parkolók kialakítását és a buszállomás bővítését is.

A közgyűlés […] a nyílt ülés egyik legfontosabb napirendi pontjaként kiválasztotta a Székesfehérvári Intermodális Regionális Közösségi Közlekedési Központ fejlesztési változatát. A képviselők a központnak a Béke tér nyugati oldalán történő elhelyezését támogatták. A 7,3 milliárd forintból megvalósuló projektről a közgyűlést követően dr. Cser-Palkovics András polgármester elmondta, hogy az elfogadott változat érintetlenül hagyja a Vasvári Pál Gimnázium épületét. „Azt támogatjuk, hogy a vasút túloldalán valósuljanak meg a szükséges fejlesztések, többek között az őrzött parkolók kialakítása és a buszállomás bővítése. A következő évek egyik legfontosabb városfejlesztési beruházásának tartom, hogy a Mártírok útját mind gyalogos, mind gépkocsiforgalom lebonyolítására alkalmas felüljáró kösse össze a vasút déli területeivel. A sztráda és a vasút között óriási, rendkívül értékes terület van szabadon. A vasút ma ezt a területet kettészeli és nehezen tud fejlődni a túloldali rész.” – emelte ki Székesfehérvár polgármestere, aki szerint azért volt sürgős a közgyűlési döntés, hogy a végleges tervek elkészítésére is forrást kapjon Székesfehérvár, így a 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszakban már nem a tervek, hanem a megvalósítás is realitás lehet.
Székesfehérvár