Hegedüs József közgazdász (MSC) szociológus (PhD) a Városkutatás Kft. alapító tagja és egyik ügyvezető igazgatója. Kiemelt kutatási területe a kelet-európai társadalmak lakásrendszere, de fontos kutatásokat végzett az átmeneti országok önkormányzati és finanszírozási rendszereiről is. 1989 és 2015 között az Európai Lakáskutatók Nemzetközi Szervezete kelet-európai munkacsoportjának szervezője, 1996 és 2012 között a magyar kormány lakáspolitikai tanácsadó szervezetének tagja, és jelenleg is a European Journal of Homelessness folyóirat nemzetközi tanácsadó szervezetének tagja. 1989-től lakásszociológia és városszociológia oktató (Közgazdasági Egyetem, ELTE, Műszaki Egyetem); 1992 óta településfejlesztés és önkormányzati gazdálkodás témájú kurzusokat (CEU Nyári Egyetem, Közgazdasági Egyetem, ELTE, Műszaki Egyetem). Több mint 100 tudományos publikációja jelent meg folyóiratokban és szakkönyvekben, négy kelet-európai lakásrendszerekkel foglalkozó könyv társszerkesztője és társszerzője.
+ 36 30 964 5935
hegedus [at] mri [.] hu
Szemző Hanna (szociológia MA, történelem PhD) több mint 15 éve a Városkutatás Kft. munkatársa, és 2017 óta ügyvezető igazgatója. Széleskörű kutatási és tanácsadási tapasztalatokkal rendelkezik a városfejlesztés, társadalmi befogadás, energiahatékonyság, demográfia, jóléti rendszerek és kormányzati struktúrák területén. Számos 5., 6. és 7. Kutatási és Technológiafejlesztési Keretprogram kutatásban vett részt, készített stratégiai fejlesztési koncepciókat önkormányzatok számára, és tanácsadóként dolgozott a Habitat for Humanity megbízásából Örményország és Bosznia területén. Jelenleg két EU által támogatott projekt koordinátora: a Foglalkoztatás és Szociális Ügyek Főigazgatóság által támogatott HomeLab projekt a V4 országok öt kísérleti helyszínén kapcsolja össze a lakhatási és foglalkoztatási segítségnyújtást, a Horizon 2020 keretprogramban támogatott OpenHeritage pedig marginalizált örökségi területek rugalmas és szociálisan érzékeny újrahasznosítási lehetőségeit tárja fel.
szemzo [at] mri [.] hu
Tosics Iván matematikus és szociológus (PhD) végzettséggel a Városkutatás Kft egyik alapítója és ügyvezető igazgatója. Több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik városszociológiai, stratégiai fejlesztési, lakáspolitikai és EU regionális politikai témakörökben. Az URBACT programban 2011-től a négy Tematikus pólus menedzser (Thematic Pole Manager) egyikeként vett részt, 2016 január óta URBACT Program Szakértőként folytatja munkáját. A Pécsi Tudományegyetem Politológia Doktori Iskolájában tanít. Az European Network of Housing Research (ENHR) elnökhelyettese, az European Urban Research Association (EURA) szervezetben végrehajtó bizottsági tag. Az Urban Research and Practice folyóirat szakpolitikai szerkesztője, tagja a Journal of Housing and the Built Environment és a Housing Studies folyóiratok szerkesztőbizottságának. Budapestet képviselte szakmai oldalról 1996 és 2010 között az EUROCITIES városszövetség munkájában, az Economic Development Forum-on, majd az Executive Committee-ben. Részt vett Budapest Városrehabilitációs Koncepciójának kialakításában és a Budapest Városfejlesztési Koncepcióját kidolgozó konzorcium vezetője volt.
tosics[at]mri[.]hu
+ 36 30 964 5937
Gerőházi Éva 1997 óta a Városkutatás Kft. tagja. Karrierjét a USAID lakóépület felújítási programjának menedzsereként kezdte, és ez a témakör azóta is időről időre kutatásai körébe kerül, elsősorban közép-európai fókusszal, kibővítve az energiaszegénység témakörével. Éva több magyar város számára készített integrált városfejlesztési stratégiát, és ehhez kapcsolódóan kiemelten foglalkozott a szegregálódó városrészek rehabilitációjának kérdésével. Éva az Európai Unió több kutatási programjában is részt vett, melyek többek között a leromló lakótelepekkel, a közösség által szervezett lakóépület építéssel és felújítással, valamint a városi zöld infrastruktúra működtetéseinek kérdéseivel foglalkoztak. Jelenleg az Európai Unió H2020 UPLIFT projektjének koordinátora.
gerohazi[at]mri[.]hu
+ 36 30 866 6738
Horváth Ildikó 1992 óta adminisztratív munkatársként támogatja a Városkutatás stábját. Az irodavezetéshez kapcsolódó logisztikai és technikai-infrastrukturális feladatok mellett magas szintű informatikai (szövegszerkesztői, ábraszerkesztői, kiadványkészítő) ismeretei is segítik a kutató csapat hatékony és pontos munkavégzését.
horvath[at]mri[.]hu
+ 36 30 576 1472
Somogyi Eszter (MSC szociológus-közgazdász) több mint 20 év szakmai tapasztalatot szerzett a Városkutatás munkatársaként. Számos hazai és nemzetközi kutatási és tanácsadási projektben vett részt kutató munkatársként vagy projektvezetőként, többek közt projekt- és programértékelésekben, valamint nemzeti és helyi szintű lakáspolitikai koncepciók, lakásfinanszírozási rendszerek és városrehabilitációs programok kidolgozásávan illetve értékelésében. Kiemelt kutatási területe a szociális lakhatási rendszerek és a lakhatás megfizethetőségének kérdése. Jelenleg az EU Foglalkoztatási és Szociális Ügyek Főigazgatósága által támogatott HomeLab projekt koordinátora.
somogyi[at]mri[.]hu
+ 36 30 529 4256
CV
Teller Nóra számos hazai és nemzetközi kutatásban vett részt a szociális bérlakásszektor, a lakhatási (de)szegregáció, lakásfinanszírozás, romák lakhatási kirekesztése, hajléktalanság, a társadalmi befogadás és az EU-s források felhasználása témakörében Magyarországra, Közép-kelet Európa országaira és néhány régi EU tagállamra kiterjedően. Feladatait az Európa Tanács, a Friedrich Ebert Alapítvány, Európai Uniós kutatási keretprogramok, az ESPON és az Európai Bizottság megbízásából, valamint a Világbank tanácsadói felkérésére végzi, és munkái során együttműködik több magyarországi szervezettel, önkormányzattal és szaktárcákkal is. Teller Nóra a European Observatory on Homelessness, a European Network of Housing Research és a Magyar Szociológiai Társaság tagja, valamint a European Journal of Homelessness szerkesztője.
teller[at]mri[.]hu
+ 36 30 576 1449
Tönkő Andrea több mint húsz éves kutatási és tanácsadási tapasztalattal rendelkezik a városfejlesztés, a közszolgáltatások és önkormányzatok finanszírozása, illetve a pénzügyi decentralizáció területén. Számos hazai és nemzetközi önkormányzati finanszírozással kapcsolatos projekteket menedzselt, illetve kutatásokat végzett többek között a közszolgáltatások (víz- és szennyvízkezelés, hulladékgazdálkodás és közlekedés) intézményi, pénzügyi és szervezeti modelljei, városfejlesztés és központi-helyi pénzügyi kapcsolatok témakörében. Emellett részt vett olyan elemzések készítésében, mely az energiahatékonyságot növelő beavatkozások megvalósításával és finanszírozásával kapcsolatban vizsgálja az alacsony jövedelmű háztartásokra gyakorolt hatásokat. A fenti témákban oktatási tapasztalattal is rendelkezik, több egyetemen is vezetett ilyen tematikájú kurzusokat. Több mint 10 évig koordinálta az „Intergovernmental Fiscal Relations and Local Financial Management” című, CEU-OSI által szervezett nyári egyetemi kurzushoz kapcsolódó távoktatási programot
tonko[at]mri[.]hu
+ 36 30 869 1678
Katona Nóra Panna Szociológia MA és Survey statisztika Msc végzettséggel rendelkezik. A Városkutatás Kft.-hez való csatlakozása előtt emlékezettel és vidékkel/faluval kapcsolatos kutatásokban vett részt. A Városkutatás Kft-nél 2018-ban kezdett gyakornokként dolgozni a HomeLab projekt kvantitatív elemzésén, ami integrált lakhatási, munkaerőpiaci és szociális szolgáltatást tesztelt a Visegrádi országokban. Jelenleg az Városkutatás Kft által koordinált UPLIFT nevű nemzetközi projekten dolgozik, ami a fiatalokat érintő városi egyenlőtlenségeket kutatja Európa 16 városi térségében és a részvételi döntéshozatal implementációját célozza meg 4 európai városi térségben. Emellett térbeli (de)szegregációval, lakhatás megfizethetőségével és hajléktalansággal kapcsolatos projektekben vállal szerepet.
katona@mri.hu
Vajdovich Noémi Annamária (az ELTE Földtudományi Doktori Iskola PhD hallgatója) jelenleg a hajléktalanságban érintett személyek egészségi állapotának és egészségügyi ellátásának kérdésköreivel foglalkozik. Mesterdiplomáját 2024-ben szerezte meg az ELTE Természettudományi Kar geográfus mesterképzésének regionális elemzés szakirányán. Egyetemi tanulmányai alatt az energiaszegénység mérési módszereit kutatta a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia keretében, emellett a Hétfa Kutatóintézetben és a Pro Régió Ügynökségben is szerzett szakmai tapasztalatot.
Kepes Kata társadalomtudományokból végzett alapszakon (BSc, UCL, London), pszichológia és szociológia fókusszal, és kulturális és szociálpszichológiát végzett mesterszakon (MSc, LSE, London), ahol a politikai pszichológia és a viselkedéstudomány voltak a főbb kutatási területei. A Városkutatás Kft.-nél 2023-ban kezdett kutatási asszisztensként, majd 2024 szeptemberétől junior kutatóként folytatta munkáját. Eddigi munkájában többek között európai lakhatási gyakorlatokat elemzett és foglalt össze, valamint és segítette a szervezését a 2024-es Lakhatási Szakmai Fórumnak. Az ESPON projekt részeként egy-egy ország szociális és megfizethető lakásszektor részletes leírásán dolgozott, továbbá energiahatékony felújításról szóló projektekben segít és kutat.
Fazekas Samu Filozófia, Politika és Közgazdaságtan szakon az angliai University of Warwickon szerezte BA diplomáját 2021-ben, szakdolgozatában a megosztáson alapuló gazdaság elméleti elemzésével foglalkozott. 2024-ben elvégezte a Városkormányzási Akadémiát, záródolgozatát az értéknövekedési adó magyarországi bevezetésének lehetőségeiről írta a XI. kerületi Madárhegy esettanulmányának bemutatásán keresztül. A Városkutatás Kft.-nél 2024. októberében kezdett kutatási asszisztensként, jelenleg az AHA (Affordable Housing for All) Budapest projekten dolgozik.