Cím: „Székesfehérvári Intermodális Regionális Közösségi Közlekedési Központ kialakítása” című projekt Részletes Megvalósíthatósági Tanulmányának (RMT), ennek keretében a költség-haszon elemzésének (CBA) és kapcsolódó dokumentumainak elkészítése
Megrendelő: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
Időszak: 2012. április – 2013. május
Partnerek: PwC Kft. (konzorciumvezető), Közlekedés Kft., Pro Urbe Kft. (konzorciumi partnerek)
Leírás:
Székesfehérvár önkormányzata KÖZOP támogatással részletes megvalósíthatósági tanulmányt készíttetett a vasútállomás környezetében tervezett intermodális központra vonatkozóan, megalapozva a nagyprojekt további előkésítését és az engedélyes terv elkészítését.
A Városkutatás Kft. dolgozta ki a projekt hátterét, ezen belül többek között bemutattuk az intermodalitás és az intermodális központok jelentőségét mind közlekedési, mind városfejlesztési szempontból, összegyűjtöttük a projekt szempontjából releváns közösségi jogforrásokat és hazai jogszabályokat, valamint megvizsgáltuk a projekt illeszkedését a releváns uniós, országos és helyi szintű szakpolitikai dokumentumokhoz, stratégiákhoz, tervekhez, illetve a kapcsolódó projektekhez. Adatgyűjtésekre, megbízói adatszolgáltatásokra, szakértői egyeztetésekre, valamint a város többszöri bejárására alapozva elvégeztük a forgalmi modellt megalapozó előrebecsléseket.
Elvégeztük az előzetes változatelemzést, a többszempontú értékelési módszertan kidolgozásától kezdve. Négy alapvető változatképző elemet azonosítottunk, melyeknek összesen 24 megoldási alternatíváját vizsgáltuk meg, és értékeltük kvantitatív módon is költség, haszon, illetve megvalósíthatóság jellegű szempontok alapján. A politikai döntést igénylő kérdésekben előkészítettük és kikértük Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének döntését. A továbbtervezésre javasolt megoldási alternatívákból összeállítottuk a részletes változatelemzésre javasolt műszaki változatokat. Emellett elvégeztük a vasútállomás felvételi épületének funkcióvizsgálatát nemzetközi gyakorlatokat is becsatornázva.