A Városkutatás Kft. a Global Development Network (GDN) és a Nyílt Társadalom Intézet (OSI) támogatásával végzett kutatásában vizsgálta a víziközmű szektor működését három átmeneti országban (Örményország, Magyarország, Románia).A kutatás középpontjában annak vizsgálata állt, hogy egyes kiemelt kormányzati és intézményi tényezők (ösztönzési rendszer, elszámoltatási viszonyok és a „törvény ereje”) miképpen befolyásolják a szektor működését négy különböző kormányzati modellben. 2013 február 25-én egy projekt-záró workshop keretében ismertetésre kerültek a kutatás legfontosabb eredményei.
A kutatás elemzési keretét a víziközmű szervezetek általános – a decentralizáció és privatizáció által meghatározott — tipológiája alapján felállított kormányzati modellek képezték. Megállapításra került azonban, hogy létezik néhány olyan irányítási-szervezeti tényező ( elsősorban az ösztönzési rendszer, az elszámoltathatósági viszonyok és a jogállamiság mértéke), melyek sokkal inkább hatással vannak a szektor működésére és teljesítményére, mint önmagukban a fent említett kormányzati modellek. Tanulmányunkból az is kiderül, hogy a külső tényezők (mint például egy ország vagy régió gazdasági fejlettsége , a jogi és pénzügyi szabályozási rendszer, donor szerveztek szerepe, stb.) szintén erősen befolyásolják a szektor működését. Kutatásunk során három ország víziközmű szolgáltatásáról készült átfogó elemzés, illetve országonként három-három esettanulmányban vizsgáltuk részletesen az említett kritikus tényezők és a szektor teljesítményének összefüggéseit.
Az elkészült (angol nyelvű) összefoglaló tanulmány letölthető itt
2013 február 25-én a CEU Public Policy tanszékkel együttműködésben szerveztük meg a projekt-záró workshopot, ahol ismertettük a kutatás legfontosabb eredményeit és azok hazai vonatkozásai.
A workshop programja:
9.30 – 10.00 A szervezeti-irányítási modellek hatása a hatékonyságra, megfizethetőségre és fenntarthatóságra a víziközmű szektorban – kutatási összefoglaló, Hegedüs József és Tönkő Andrea, Városkutatás Kft.
10.00 – 10.30 Új irányok a víziközmű szolgáltatások területén Papp Mária, címzetes egyetemi docens
11.00 – 12.30 Panel beszélgetés – Új modellek, új konfliktusok, Moderátor: Péteri Gábor,Résztvevők: Medgyesi Pál, Makó-Térsége Víziközmű Kft, Szücs István, Dombovár és Környéke Víz-és Csat.Kft., Horváth M. Tamás, tszv. egyetemi tanár
Az elhangzott előadások letölthetők itt
Papp Mária: Új irányzatok a víziközmű szolgáltatások területén