MINDEN EMBER SZÁMÍT!
A budapesti hajléktalanellátásban dolgozó szervezetekkel együttműködésben októberben adatfelvételt végzünk a budapesti hajléktalanságról. A már 27 éve zajló kérdőíves felvétel mellett 2005 és 2008 után tavaly besétáltuk Budapest belső kerületeit, most pedig a külső területeken is bejárjuk Budapest utcáit, hogy megismerjük, hogyan alakul a közterületi hajléktalanság – immár két év afatainak összesítésével – a főváros teljes területén.
Mintegy 100 önkéntes és számos utcai szociális munkás kapcsolódik be 2025. október 17-én, hogy közösen felmérjük, hányan kényszerülnek Budapesten közterületen éjszakázni. Arra vállalkozunk, hogy megmutassuk, hány embernek volna arra szüksége, hogy újra biztonságban élhessen, és láttassuk, mekkora feladatot jelent napról-napra a közterületen élő hajléktalan emberek támogatása a segítő szervezetek számára.
A szeptember 25-i zoom tájékoztató videófelvétele itt nézhető meg, a kapcsolódó ppt pedig letölthető.
A videó tartalma:
- 3:20-tól a nemzetközi kutatási keretről hallhattok információkat.
- 10:00-től az idei budapesti számlálás kialakításának előzményeiről van szó.
- 14:30-tól a zónák – gócpontok jellegéről mesél a közterületi adatfelvétel koordinátora, Surányi Ákos, és ismerteti az önkéntesek beosztásának logikáját, és hogy a 17-i induláskor mire készüljetek a gyújtópontokon.
- 21:35-tól Breitner Péter, BMSZKI szakmai igazgatóhelyettese meséli el, hogy mire kellenek ezek az adatok, hogyan lehet a szolgáltatásszervezést javítani ezeknek a segítségével.
- 31:47-től Biczók Zoltán, a BMSZKI utcai gondozó szolgálatainak vezetője mutatja be, hogy mi az az utcai gondozó szolgálat, hogy kiket akarunk megtalálni a kutatás során, hogyan viselkedjünk, mire figyeljünk az adatfelvételkor. (FONTOS: a DISZPI SZÁM: 06 1 3384186)
- 42:00-tól fontos infók vannak arról, hogy mit kell elkerülni, MI TILOS!
- 44:27-től hallható-látható az összes technikai részlet:
- a jelentkezés,
- a 17-i adatgyűjtési feladatra való felkészülés feladatai,
- a 17-i nap koreográfiája,
- az alapvető magatartási szabályok,
- a telefonok szükséges beállításai.
- 53:30-tól mutatjuk be az adatgyűjtési felületet, a rögzítés lépéseit, milyen adatot hova írjatok.
- 1:06:00-tól látható az összes gyakran felmerülő kérdés – ezeket itt a honlapon is megnézhetitek – és pl. az is, hogy egy emberről az önkéntesek egy észlelést csak egyszer rögzítenek, azaz a párok-csapatok tagjai egymás között beszéljék meg, hogy épp kinek a telefonján használják majd az appot, nehogy többen párhuzamosan regisztráljátok ugyanazt az embert vagy alvóhelyet.
GYIK
Önkéntes vagyok. Mit kell tudnom a kutatásról és a gyűjtött adatokról?
Kiről kell kitölteni a regisztrációs lapot?
Hogyan regisztráljak?
Mit vegyek fel?
Mit hozzak magammal, és mit hagyjak otthon?
Hogyan viselkedjek, ha megszólítanak?
Mi van, ha olyan emberrel találkozom, aki segítségre szorul?
Mi van akkor, ha velem történik valami?
Mi van akkor, ha lemerül a telefonom?
Úgy tudom, hogy tilos az utcán aludni, vagy mégsem?
Mit csináljak a papírtérképpel?
Bejártam a zónámat, most mi a teendőm?
Mi van akkor, ha veszélyben érzem magam?
Önkéntes vagyok. Mit kell tudnom a kutatásról és a gyűjtött adatokról?
Az önkéntesek bejárják a számukra előre kiosztott számlálókörzeteket, és az adatrögzítési felületen a következő adatokat rögzítik 2025. október 17. 20:00 – 24:00 között a hajléktalan embernek vélt, vagy saját maga által annak tartott személyekről:
A regisztrált személy
- alvóhelyének jellege és adatai, beleértve annak címét/geo-koordinátáit
- neme
- kora
- testhelyzete és állapota
- kapcsolatfelvétele esetén további kérdések, úgy mint szállások és segítő szolgálatok igénybevételével kapcsolatos szokások, tervek, hétköznapi tevékenységekre vonatkozó kérdések.
Amennyiben a közterületi számlálás során a regisztrált személlyel kapcsolatfelvételre kerül sor, őt a kutatás céljairól a fentiek szerint tájékoztatni kell, és meg kell ismerni, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy a vele történt beszélgetés során gyűjtött adatokat anonimizált formában a kutatócsoport kizárólag tudományos elemzési céllal felhasználhassa. Ezt a hozzájárulást a személy bármikor és indoklás nélkül megtagadhatja, ezt erre utaló magatartásával vagy gesztusaival is kifejezheti, és ebben az esetben tilos az adatok rögzítése.
Az adatok rögzítése kizárólag a kutatócsoport által előre meghatározott adatgyűjtési eszközökkel történhet, és azokat tilos saját vagy egyéb adathordozón tárolni, pl. lefényképezni és a fényképet megőrizni, valamint harmadik személynek továbbadni. A regisztrált személyekről, alvóhelyükről, ingóságaikról tilos bármilyen fényképet készíteni, és a közterületi adatfelvétel során nem rögzíthető olyan hang- és képfelvétel sem, és nem gyűjthető és rögzíthető olyan további adat (pl. kapcsolattartási adatok, egyéb személyes adatok), amely alapján beazonosítható lenne bármelyik regisztrált személy vagy/és az alvóhelye. További részletekért olvasd el ezt két oldalas anyagot!
Kiről kell kitölteni a regisztrációs lapot?
A közterületi számlálás során
- a) minden közterületen tartózkodó – vagy feltételezhetően ott lakó – hajléktalannak látszó embert regisztrálunk, ha
(1) testhelyzete: közterületen alszik, fekszik, alváshoz készülődik, vagy
(2) kinézete: feltünően rongyos, piszkos, mosdatlan, vagy
(3) cuccai: olyan cucc van nála, vagy
(4) viselkedése: „úgy viselkedik”, vagy
(5) más alapján úgy lehet megítélni, hogy ezt az éjszakát közterületen tölti (a hajléktalannak látszó egyáltalán nem biztos, hogy hajléktalan ember); - b) ezen belül hajléktalan az, akiről kontaktus esetén kiderül, hogy
(6) közterületen
(7) hajléktalanszállón, nem-lakásban szokott aludni éjszakánként, vagy
(8) a helyszín alapján
(9) saját maga szerint ő hajléktalan.
Hogyan regisztráljak?
Mindig legalább két adatfelvevő dolgozik párban együtt a számlálókörzetben. A regisztráció ELSŐSORBAN szemrevételezéssel történik, azaz anélkül, hogy felvennénk a kapcsolatot az általunk hajléktalannak tartott személlyel. MÁSODSORBAN, ha a regisztrálandó személy kapcsolatfelvételt kezdeményez, akkor megmondjuk, hogy mi mit csinálunk (pl.: “Egy nemzetközi kutatás keretében szeretnénk azt megállapítani, hogy hány ember tölti az éjszakáit közterületen, Budapesten.”) és a helyzethez alkalmazkodva beszélgetünk vele azzal kapcsolatban, hogy hol tervezi tölteni az éjszakát – pl. az előre megadott kérdéssort használjuk. Fontos, hogy senkit nem szabad felébreszteni, és csak olyan helyen és helyzetben regisztráljunk, ahol nem érhet minket bántódás. Ha valaki azt kéri, hogy NE rögzítsük, hol alszik, akkor azt a regisztrációs lapon megjegyzésként jelölni kell!
Mit vegyek fel?
Folyamatos, több órás sétára készülj! A közterületi számlálás – egy közös személyes tájékoztatót követően – este 8 órakor kezdődik, így akkor hűvös, szeles, csapadékos időjárás is lehet. Fontos a vízálló és kényelmes cipő, a réteges öltözködés, és érdemes vízálló kabátban jönni. Minden kérdezőbiztosnak viselnie kell a kérdezők kitűzőjét is, amelyet a személyes eligazításon fogsz megkapni.
Mit hozzak magammal, és mit hagyjak otthon?
Legyen veled a feltöltött és mobilnettel rendelkező és helyzetmegosztásra alkalmas mobiltelefonod, és az a kód, amellyel be tudsz lépni az adatgyűjtés webes felültére. Ezt a kódot a regisztrált email címedre fogod tőlünk megkapni. Legyen veled egy töltő is. Hozz magaddal inni (pl. termoszban, de ebbe mi is töltünk majd Neked teát), és pár falat harapnivalót, ha megéheznél. Legyen veled egy olyan táska/hátizsák, amelyben elfér egy A4-es mappa – ebben lesz benne egy térkép (ha lemerülne a telefonod), a megbízóleveled, és más információs anyagok, pl. a Diszpécser Szolgálat telefonszáma, hogy fel tudd hívni, ha szükség lenne rá.
NE vigyél magaddal adományként ruhát, tartós élelmiszert vagy pénzt! Esetleg egy doboz hagyományos cigaretta, egy öngyújtó (gyufa), egy-két müzliszelet jól jöhet a potenciális kapcsolatfelvételkor.
Hogyan viselkedjek, ha megszólítanak?
A számlálás elsősorban megfigyelésen alapul, és a körzetek kialakításakor arra törekedtünk, hogy azért bejárhatóak legyenek a számlálás 4 órája alatt. Ha sokszor és hosszan megállnál beszélgetni, nem maradna időd, hogy a számláló körzet minden zegét-zugát bejárjad.
Ha megszólítanak, mondd el, hogy még kb. 100 további önkéntes társaddal, akik szintén az utcákat járják ma, arra vagy kíváncsi, hogy hányan kényszerülnek ma este az utcán aludni. Ilyenkor az általunk is ajánlott néhány kérdésen túl, hosszabb beszélgetésre lehetőleg a körzet teljes bejárását követően kerítsél sort. Ilyenkor jól jöhet egy pár szál cigi, vagy épp energiaszelet/müzliszelet. Akár azzal is indíthatsz, hogy “szívjunk el együtt egy cigit, és beszélgessünk közben”, vagy “örülnék, ha elfogadná ezt a müzliszeletet, és ha nem zavarok, beszélgethetünk is.”
Mi van, ha olyan emberrel találkozom, aki segítségre szorul?
Ha valakiről úgy tartod, hogy sürgős orvosi segítségre szorul, tárcsázd a 112-es számot. Ha valaki szociális támogatásra szorul, mert pl. bemenne szállóra, de nem tud, hívd a Diszpécser Szolgálatot a 06-1-338-4186 telefonszámon.
Mi van akkor, ha velem történik valami?
Kérünk, hogy vigyázz magadra, és legyél körültekintő! Mindig maradj a számláló párod közelében! Ha veszélyben érzed magad, akkor távolodj el attól a helytől – a kérdező társaddal együtt -, ahol ezt érezted, és menj egy forgalmasabb, jól megvilágított utcaszakaszhoz, vagy boltba. Ha konkrétan segítségre van szükséged, akkor tárcsázd a 112-es telefonszámot.
Ha valamilyen atrocitás ér, vagy ha sürgős orvosi ellátásra van szükséged, akkor tárcsázd a 112-t. Ha eltévedtél, elbizonytalanodtál, hívd a mentorod telefonszámát (az elérhetőségét a személyes eligazításon kapod meg)!
Mi van akkor, ha lemerül a telefonom?
A közterületi hajléktalanság regisztrációja a telefonon megnyíló és helyzetmeghatározást kötelezővé tevő weblap segítségével történik. Legyen veled egy töltő, esetleg egy power bank, hogy tudd tölteni akár menet közben. Mivel az adatrögzítés párban történik, meg is oszthatjátok, hogy egy ideig az egyik, majd a másik telefont használjátok. Néhány papír alapú regisztrációs lapot és papírtérképet is kaptok majd, azaz, ha mégis lemerülne minden telefon, ezeket is használhatjátok az adatok rögzítésére. Kérjük, hogy ebben az esetben minden regisztrációs ívet juttassatok vissza vagy még október 17-én éjjel, vagy október 20-án délután 16:00-19:00 óra között a záróbeszélgetés során a Dózsa György út 152-be szervezőkhöz. Adatvédelmi okokból ezekről ne készítsetek semmilyen másolatot!
Úgy tudom, hogy tilos az utcán aludni, vagy mégsem?
Pusztán megaludni az utcán (egy kapualjban, egy padon a parkban, egy széken a plázában) nem tilos. Azonban: Magyarországon néhány éve akár elzárással is büntethetik azokat, akik ÉLETVITELSZERŰEN az utcán élnek, azaz ott tárolják / hurcolják magukkal a holmijukat, ott alszanak, étkeznek, és folytatják minden olyan tevékenységüket, amit Te otthon is megtehetsz. A tilalom ellenére sokan kényszerülnek arra, hogy az éjszakáikat mégis utcán töltsék, és ennek számtalan oka lehet, pl. nem mer vagy akar szállóra menni, vagy nincs olyan szállóférőhely, ahová bemehetne. Egy részük éjszakára behúzódik kapualjakba, elrejtőzik kevésbé látható helyekre, más részük pedig olyan helyen pihen le, ahol jobban látható, és abban bízik, hogy nem zavarják el onnan. Nagyon fontos, hogy ezek az emberek nagyon sérülékenyek és nagyon kiszolgáltatott helyzetben vannak, így neked is felelősséged, hogy a lehető legkevésbé érje őket bántódás!
Mit csináljak a papírtérképpel, papír kérdőívvel?
Alapvetően ezekre nem lesz szükséged, de ha mégis ezen jelöltél alvó/tartózkodási helyeket, TILOS lefényképezni vagy/és odaadni olyan embereknek, akik nem tartoznak a kutatócsoportba. Fontos, hogy ha töltöttél papírtérképet vagy kérdőívet, akkor azt juttasd vissza vagy még október 17-én éjjel a kiinduló pontodra, vagy október 20-án délután 16:00-19:00 óra között a záróbeszélgetés során a Dózsa György út 152-be a szervezőkhöz!
Bejártam a zónámat, most mi a teendőm?
Ha a térképeden megjelölt terület minden utcáját bejártad, és minden egyes megfigyelt hajléktalan, vagy annak látszó embert regisztráltál, akkor készen vagy. Várunk vissza még éjjel a papír-térkép (vagy ha papíron is töltöttél lapot, akkor a reglap) leadása érdekében a kiindul pontodon, vagy október 20-án délután 16:00-kor egy beszélgetésre és a térképek leadására ugyanígy a Dózsára.
Bejártam minden utcát, teret de alig találtam hajléktalan embert. Ennek biztos így kell lennie?
Ez még a nagyobb körzetekben is előfordulhat. Nappal, koraeste sokkal többen tartózkodnak a közterületeken, ők késő estére bemennek a szállókra, behúzódnak valakihez szívességből, kevésbé forgalmas külső területekre mennek aludni, elrejtőznek. Szóval, ha tisztességesen, figyelmesen végigjártad a területedet, akkor te most megtetteted, amit ennek a kutatásnak az érdekében meg lehetett tenni.
Mi van akkor, ha veszélyben érzem magam?
Ha veszélyben érzed magad, akkor távolodj el attól a helytől – a kérdező társaddal együtt -, ahol ezt érezted, és menj egy forgalmasabb, jól megvilágított utcaszakaszhoz, vagy boltba. Ha konkrétan segítségre van szükséged, akkor tárcsázd a 112-es telefonszámot.