PénzkérdésA jelenlegi helyzet kialakulásához az elmúlt 20 év elhibázott lakás- és szociálpolitikai döntései is nagyban hozzájárultak.
Időzített bombát jelent ma Magyarországon annak a 200-300 ezer alacsony jövedelmű, fizetési nehézségekkel küzdő háztartásnak a lakáshelyzete, amelyek kiszorultak a kormányzat hiteleseket segítő intézkedéseiből – mondta a Pénzkérdés blognak adott interjújában Hegedüs József, a lakáspolitika- és városfejlődés-kutatással foglalkozó Városkutatás Kft. ügyvezető igazgatója. A jelenlegi helyzet kialakulásához szerinte az elmúlt húsz év elhibázott lakás- és szociálpolitikai döntései is nagyban hozzájárultak a makrogazdasági folyamatok mellett.
Az elmúlt hetekben több olyan elemzés, felmérés jelent meg – többek közt a blogunkon is –, amely a magyar háztartások egyre fenntarthatatlanabbá váló lakáshelyzetére hívja fel a figyelmet. Valóban olyan súlyos a helyzet, mint azt a számok mutatják?
Hegedüs József: Sokkal nagyobb a veszély, mint ahogyan az az adatokból kitűnik. Természetesen a számok jól tükrözik azt a trendet, hogy egyre nagyobb terhet jelent a háztartások számára a lakásuk fenntartása. A KSH háztartások kiadásait vizsgáló statisztikájából például kiderül, hogy míg néhány évvel ezelőtt a jövedelmük 19 százalékát költötték a lakással kapcsolatos kiadásokra, lakbérre, rezsire, karbantartásra a családok, addig ez az arány 24 százalékra nőtt tavaly. Szintén sokat elárul az, hogy 2000 és 2011 között az energiaárak reálértékben 50 százalékkal nőttek, míg ugyanebben az időintervallumban a jövedelmek emelkedése ettől jóval elmaradt, főként az alacsony keresetűek körében. És ekkor még nem beszéltünk a lakáshitellel rendelkező háztartásokról, akik 2007-ben a jövedelmüknek 19 százalékát költötték hiteltörlesztésre, ami 2010-re már 32 százalékra nőtt a kamatok növekedése és a forint árfolyamának csökkenése miatt. A makroadatok mellett beszédesek a hátralékos fizetéssel kapcsolatos statisztikák is: 2009-ben Magyarországon több mint egymillió fogyasztónak volt közműtartozása, tehát majdnem minden harmadik-negyedik háztartás küszködik hasonló problémával. Összehasonlításképpen: 2003-ban a mostani fele volt a hátralékosok száma, a tartozás összege pedig harmada. A szolgáltatók becslései szerint a hátralékosok mellett egyre nagyobb azoknak a háztartásoknak a száma, akik illegálisan jutnak hozzá a közműszolgáltatásokhoz, tehát lopják az áramot, gázt vagy a vizet, számuk akár a 40-50 ezret is elérheti. Jelentős részük számára ez jelenti a túlélési stratégiát. Visszatérve az eredeti gondolatra, azért különösen súlyos a helyzet, mert a politika nem igazán vesz tudomást a problémáról, amit jól illusztrálnak az elmúlt évek felső-középosztályt segítő jövedelem- és adópolitikai változásai, de a mostani, a hiteleseket segítő intézkedésekből is a legnehezebb helyzetben lévők szorultak ki. Emellett arra az esetre sincsen kellően kidolgozott vészforgatókönyv, ha beütne a háztartásoknál a már most küszöbön lévő finanszírozási válság.
Mindez milyen veszélyeket rejt magában?
Jelen pillanatban nem lehet tudni, hogy mi lesz azzal a 80-100 ezer alacsony jövedelmű, lakáshitellel rendelkező háztartással, amelynek gondot okoz fizetni a lakáshitelét, és nem tudta igénybe venni a különböző, szűk kört megcélzó kormányzati megoldásokat. Szintén rezeg a léc annál a 200 ezer háztartásnál, amelynek hosszú ideje fennálló közüzemi tartozása van. Összességében tehát 300 ezer háztartás számára válhat rövid időn belül ténylegesen fenntarthatatlanná a lakhatás további saját erőből történő biztosítása, ha folytatódnak a jelenlegi folyamatok. Ennek kezelésére pedig nincsen felkészülve a szociális lakásrendszer, sokan az utcára kerülhetnek, és a kilencvenes évek elején tapasztalthoz hasonló hajléktalanhullám jöhet.
Hogyan juthatott el idáig a magyarországi lakáshelyzet?
A makrogazdasági környezet változása mellett ehhez az elmúlt húsz év elhibázott lakáspolitikája is kellett. Csak néhány példát említenék meg: a rendszerváltás utáni lakásprivatizáció, és a régi, többnyire az 1980-as években felvett lakáshitelek elengedésének a módja lényegesen hozzájárult a jövedelemkülönbségek növeléséhez, de a kétezres évek elején a lakásépítési támogatások rendszere sem segítette a családok esélyeinek kiegyenlítését, sőt, inkább tovább növelte a társadalmi különbségeket. Komoly hiba volt anno tétlenül nézni, hogy a szegényebb családok a magas lakásköltségek miatt az ellátó rendszerektől és a munkalehetőségektől távoli településre költözzenek, ahol bár a lakásárak és lakásköltségek alacsonyabbak voltak, de ezzel hosszabb távra elvágták magukat a felzárkózás lehetőségétől. Van egy igencsak aktuális példa is, amely jól szemlélteti az eddigi lakáspolitika visszásságait. A végtörlesztés mintegy 100 milliárd forintjába kerül a költségvetésnek – a bankok vesztesége pedig 200 milliárd forint –, s mindössze 160 ezer hiteles, zömmel magasabb keresetűek, vették végül igénybe. Ez aránytalanul kevés ahhoz képest, hogy hány emberen segített volna, ha a lakástámogatási rendszer fejlesztésére szántak volna ekkora összeget.
Hogyan lehetne kezelni a kialakult állapotot, és megelőzni a finanszírozási válság kialakulását?
Számos területen lenne szükség változtatásra. Komoly előrelépésre lenne szükség például a fogyasztóvédelem területén, csökkenteni kell a fogyasztók kiszolgáltatottságát a szolgáltatókkal szemben, sokkal határozottabb szociális segítséget kellene nyújtani számukra, arra kellene törekedni, hogy konszolidálódjon a háztartások anyagi helyzete. Létezik erre vonatkozó EU-s direktíva is, miszerint a közüzemi szolgáltatóknak elméletben mindent meg kell tenniük a hátralékos család helyzetének megoldása érdekében, mielőtt a szolgáltatás kikapcsolásához folyamodnának.
Szintén problémát okoz az, hogy a nehéz helyzetben lévő háztartások számára elérhető különböző támogatások, segítségek rendszere – rezsi-hozzájárulás, kedvezmények stb. –nagyon széttagolt, átláthatatlan. Ezt meg kellene próbálni egységes rendszerré integrálni, hiszen akkor jobban lehetne látni, hogy mire mekkora összeget fordítanak, és mekkora többletforrásra lenne szükség. Nagyon nagy hátrányt jelent a szociális bérlakások hiánya Magyarországon. Ennek megoldására léteznek különböző ötletek, gyakran elhangzik, hogy gigantikus bérlakás-építési programra lenne szükség. Ez azonban az illúzió kategóriába tartozik, se forrás nincsen rá, és valójában máshogy is lehetne kezelni a helyzetet, például egy Szociális Lakásügynökség létrehozásával. Utóbbi arra alapul, hogy a magántulajdonban lévő, de kihasználatlan lakásokat kellene bevonni a bérlakásrendszerbe úgy, hogy az megérje a lakástulajdonosnak, de a rászoruló bérlő számára kiszámítható és megfizethető legyen.
Végre át kellene gondolni a lakástámogatási rendszert is. Erre már csak azért is szükség lenne, mert 50-60 éves mélypontjára zuhant a piac, gyakorlatilag se építés sincsen, se vásárlás. Az idén indult támogatások – szociálpolitikai kedvezmény, kamattámogatás – pedig gyakorlatilag még csak papíron léteznek, és a korábbi lakástámogatási rendszerek elemeit hozzák vissza anélkül, hogy reflektálnának a mostani helyzetre, igazodnának hozzá.
Véleménye szerint mit tehetnek az érintett háztartások, amelyek kiadásai már feszegetik a családi kassza határait?
Többfajta támogatás, kedvezmény elérhető a számukra, ezek iránt a területileg illetékes önkormányzatnál, a közüzemi szolgáltatónál lehet érdeklődni, illetve különböző alapítványok is nyújtanak segítséget. A probléma azonban az, hogy ezek összesítve sem képesek kiegészíteni azt a rést, amely a jövedelem és a költségek között van, így tulajdonképpen csapdában vannak a családok. Megoldást a rezsiköltségeken való spórolás jelentene, csakhogy sokuk olyan ingatlanban lakik, ahol ez kivitelezhetetlen. Távfűtéses panelban például nem lehet a fűtés költségén csökkenteni – maximum költséges beruházások árán -, a vízdíjon sem lehet spórolni az olyan társasházakban, ahol nincs lakásonként külön vízóra.
Érdekes kérdésfelvetés, hogy megoldást jelenthet-e az, ha olyan kisebb, olcsóbb, alacsonyabb rezsijű lakásba költözik a család, amelyet az aktuális jövedelemszintje és az emelkedő költségek mellett könnyebben fent tud tartani. Erre elméletileg lenne lehetőség, hiszen a 2000-es évek elején, amikor beindult a lakáspiac, sokan megtakarítási célból vettek nagyobb, kényelmesebb lakást. Mindezt abból a megfontolásból tették, hogy amennyiben úgy alakul az élethelyzetük, akkor eladhatják azt, kisebbe költöznek, a felszabadult összeget pedig az éppen aktuális szükséghelyzet megoldására költik, vagy félreteszik. Mindez normális helyzetben lévő lakáspiacon működne is, azonban most teljesen felborult, megfagyott a piac, az emberek nem tudják, mit ér a saját lakásuk, mennyiért mit vehetnek, nagy a tanácstalanság, mindenki kivár. Akkor jelenthetne tehát megoldást az átköltözés, ha ezeket a bizonytalansági tényezőket ki lehetne iktatni, vagy minimalizálni lehetne. De ebben az esetben is el kell kerülni, hogy a városból távoli vidéki településekre költözzenek az érintettek, a korábban említett veszélyek miatt.