Somogyi Eszter interjút adott – Győri Péter mellett – a Népszavának a magyarországi lakáshelyzetről. Eszter állítja, hogy az elmúlt időszakban jelentősen beszűkültek a megfizethető otthonok elérhetősége, amely az alacsonyabb jövedelmű társadalmi csoportok lakhatását lehetetleníti el. Ez egyrészt következik a lakásárak növekedéséből, ami többek között az infláció és az ezzel járó építőanyag drágulás következménye és a támogatási rendszer sajátosságaiból: ahogy más támogatások esetében is megfigyelhető volt, a CSOK árfelhajtó hatása is hozzájárult a lakásárak növekedéséhez. A tulajdonhoz való jutás ellehetetlenülése mellett az albérletpiac is rendkívül fejletlen és alulszabályozott mind a bérlő, mind a tulajdonos számára. A megfizethető lakások számának és arányának növekedése érdekében Eszter a szociális lakásügynökség modellt, illetve különböző hibrid megoldásokat említ, mint a kollektív tulajdonon alapuló, részben állami támogatással működő lakásszövetkezetek. A helyzet megoldására szakmai szervezetek, köztük a Városkutatás Kft-vel egy húsz pontból álló lakhatási minimum programot dolgozott ki, amelyet az ellenzéki pártok el is fogadtak.
Szociális bérlakás, szociális lakásügynökség
A Főváros Lakásügynökség koncepciójának bemutatóján részt vett a Városkutatás Kft. is
A Városkutatás Kft. és az Utcáról lakásba Egyesülettel, a Főpolgármesteri Hivatal szakmai támogatásával kidolgozta a Fővárosi Lakásügynökség koncepcióját. A Fővárosi Lakásügynökség kapcsolatos javaslatokat Budapest Városházán mutatták be a partnerek. A munka a Europea Social Catalyst Fund támogatásával valósult meg. A bemutatóról készült sajtóbeszámolót az alábbi linken lehet elolvasni: https://telex.hu/gazdasag/2021/09/23/kilottek-az-urbe-a-lakas-es-alberletarak-most-van-egy-uj-terv-a-lakhatasi-valsag-merseklesere
Bejegyzés kiemelt képének forrása: Huszti István / Telex
Fővárosi Szociális Lakásügynökség kidolgozására irányuló munka indult a Városkutatás Kft. részvételével
A Városkutatás Kft. Budapest Főváros Önkormányzatával és az Utcáról Lakásba Egyesülettel közösen elindítottak egy European Social Catalyst Fund által finanszírozott programot, aminek célja egy Szociális Lakásügynökség létrehozása.
Kollégánk Somogyi Eszter is nyilatkozott a most indult programról a 444.hu-nak.
Hegedüs József nyilatkozott a budapesti lakhatási válságról a Népszavának
“Stoppolnák a kivándorlást Budapestről” címmel megjelenő cikkben nyilatkozott egyik ügyvezető igazgatónk, Hegedüs József a szociális lakásügynökségi modellről.
A cikk a budapesti lakhatási válságot és az arra adott létező és hiányzó intézkedéseket elemzi. Végül bemutatja a Fővárosi Szociális Lakásügynökség modell koncepcióját, ami rászorultsági alapon fog megfizethető lakhatást nyújtani.
https://nepszava.hu/3112932_stoppolnak-a-kivandorlast-budapestrol
HomeLab zárókonferencia: Szociális Lakásügynökség és integrált segítségnyújtás
Szeptember 26-27-én, csütörtökön és pénteken szervezi a Városkutatás a 2016-ban, uniós támogatással indult HomeLab projekt zárókonferenciáját. A projekt célja az integrált szociális, lakhatási és foglalkoztatási segítségnyújtás és több lábon álló Szociális Lakásügynökségek elindítása öt kísérleti projektben a négy visegrádi országban. Az angol nyelvű konferencián a résztvevőknek magyar nyelvű szinkrontolmácsolás is elérhető lesz, jelentkezni pedig még mindig lehet ezen a linken.
A konferencián a konzorciumvezető Városkutatás és a módszertani megoldásokért felelős Budapest Intézet kutatói mellett részt vesz az öt megvalósító szervezet: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (Veszprém), az Utcáról Lakásba Egyesület (Budapest), a People in Need (Szlovákia), a Romodrom (Csehország), és a Habitat for Humanity lengyek tagozata (Varsó). A kísérleti projektek megvalósításának kihívásai, eredményei, innovációi mellett a résztvevők megvitatják a V4 országok szakpolitikai, támogatási rendszereinek szerepét, illetve összefoglalják a projekt során azonosított szakpolitikai tanulságokat.
A részletes program ezen a linken érhető el.
HomeLab: országos szakmai műhely Budapesten
A Városkutatás és a Budapest Intézet munkatársai egész napos szakmai műhelyt szerveztek a HomeLab projekt keretei közt június 18-án a projekt két magyar megvalósító szervezete, kiterjedt partnerhálózatuk, kutatók és a közszféra szereplőinek részvételével. Az esemény címe “Integrált lakhatási és foglalkoztatási szolgáltatások a Szociális Lakásügynökség modelljében, a biztos lakhatás és foglalkoztatás megteremtése érdekében” volt, 58 résztvevővel.
A rendezvényen képviseltette magát három minisztérium (EMMI, NGM és BM), és más köztisztviselők, például kormányablakok, foglalkoztatási osztályok dolgozói. Széles körben jelen voltak kutatók és a civil szféra tagjai. Miután a Városkutatás dolgozói röviden bemutatták a projektet, majd a két pilot projekt megvalósító beszélt. Kovács Vera, az Utcáról Lakásba Egyesület ügyvezetője, és Lendvai-Frikkel Attila, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat veszprémi tagozatának HomeLab projektkoordinátora is hangsúlyozta, milyen fontos szerepet játszik a helyi önkormányzatokkal való együttműködés. Az integrált segítségnyújtásban elengedhetetlen, hogy a hátrányos helyzetű kedvezményezettek számára megfelelő és megfizethető lakhatást biztosítsanak, enélkül a szociális munka és a munkaerőpiaci integráció nagyon komoly nehézségekbe ütközik. Ez pedig önkormányzati együttműködés nélkül rendkívül nehezen megvalósítható.
A szakmai műhely első paneljának témája a megfizethető lakhatási megoldások és konstrukciók voltak. A második panel a (gyakran sokszorosan) hátrányos helyzetű kedvezményezettek munkaerőpiaci beilleszkedését tárgyalta. Ezen a megvalósítók mellett munkaadók és a közsszféra szereplői is részt vettek. A résztvevők hangsúlyozták, hogy a munkaadók nyitottsága mennyire fontos a sikeres integrációban. A Pro Veszprém, a veszprémi foglalkoztatási paktum koordinátorának munkatársai elmondták, hogy a magyar foglalkoztatók még inkább elhúzódnak a nehéz helyzetből érkező munkavállalóktól, de fokozatos nyitás is tapasztalható, nem kis részben a sikeres példák nyomán.