Emelt összegű csokra számíthatnak az ötezer fősnél kisebb településeken ingatlant vásárlók vagy építők az elvándorlás megállítása érdekében – szakértők, köztük Hegedüs József meglátásait gyűjtötte össze a kancelláriaminiszter bejelentésével kapcsolatban a napi.hu. Régiószerte jellemző trend, hogy a kistelepülések lakossága a munkalehetőségek és a fejlettebb infrastruktúra felé vándorol, a csökkenő létszám miatt pedig az aprófalvakban egyre kevésbé kifizetődő bármilyen fejlesztést végrehajtani – a megkérdezett szakértők szerint ezt a most bejelentett támogatás érdemben nem tudja befolyásolni. Hegedüs meglátása szerint az emelt CSOK társadalmilag szükségtelen beruházásokat generálhat. A támogatást jóval nagyobb valószínűséggel fogják kihasználni a nagyvárosok körüli kistelepüléseken – az agglomerációs övezeteket azonban eddig sem fenyegette az elnéptelenedés. Az igazi kérdés az, hogy az ingatlanpiac látványos felívelése mögött megjelent-e az a kereslet, amit nem befektetők generálnak, hanem valóban megjelent egy olyan fiatal középosztálybeli csoport, akiknek a munkaerőpiac lehetőséget nyújt a hitelfelvételre és a vásárlásra. A szakértő vélekedése szerint nincs jelen ilyen valódi kereslet, a befektetők pedig az elnéptelenedő kistérségek helyett jövedelmezőbb terep felé fordulnak – ahhoz pedig, hogy az intézkedés haszna ne a befektetőkhöz kerüljön, nagyon komoly ellenőrző mechanizmusokat kell a rendszerbe beépíteni.
A teljes cikk a napi.hu oldalon érhető el.