A ComAct projekt keretében öt posztszocialista országban készítettünk kérdőíves kutatást a társasházakban jellemző energiaszegénységről és a felújítási hajlandóságról. A magyarországi felmérés Óbudán zajlott, három épülettípust és az átlagnál rosszabb anyagi helyzetű lakosok helyzetét mutatja be. Az eredmények megmutatták, hogy ebben a társadalmi rétegben az idősek, főleg az egyedülálló nyugdíjasok körében a legsúlyosabb az energiaszegénység. A felújítási hajlandóság kapcsán kiderült, hogy még a kutatásba bevont, átlagosnál rosszabb helyzetű lakók többsége is hozzájárulna anyagilag egy épületfelújításhoz, főleg, ha részletfizetésre is van lehetőség. A fizetési hajlandóság elsősorban a jövedelem függvénye, de olyan “puha” szempontok is befolyásolják, mint a lakóközösséghez fűződő viszony. A kutatás vizsgálta továbbá a különböző fűtési módok és építési technológiák hatását az energiaszegénységre, és a volt szocialista régiók országai közötti, esetenként igen jelentős különbségeket. Az eredmények alapján javaslatokat fogalmaztunk meg a döntéshozók számára.
Kiemelt
Somogyi Eszter kolléganőnk interjút adott a Népszavának a magyarországi lakhatási válságról
Somogyi Eszter interjút adott – Győri Péter mellett – a Népszavának a magyarországi lakáshelyzetről. Eszter állítja, hogy az elmúlt időszakban jelentősen beszűkültek a megfizethető otthonok elérhetősége, amely az alacsonyabb jövedelmű társadalmi csoportok lakhatását lehetetleníti el. Ez egyrészt következik a lakásárak növekedéséből, ami többek között az infláció és az ezzel járó építőanyag drágulás következménye és a támogatási rendszer sajátosságaiból: ahogy más támogatások esetében is megfigyelhető volt, a CSOK árfelhajtó hatása is hozzájárult a lakásárak növekedéséhez. A tulajdonhoz való jutás ellehetetlenülése mellett az albérletpiac is rendkívül fejletlen és alulszabályozott mind a bérlő, mind a tulajdonos számára. A megfizethető lakások számának és arányának növekedése érdekében Eszter a szociális lakásügynökség modellt, illetve különböző hibrid megoldásokat említ, mint a kollektív tulajdonon alapuló, részben állami támogatással működő lakásszövetkezetek. A helyzet megoldására szakmai szervezetek, köztük a Városkutatás Kft-vel egy húsz pontból álló lakhatási minimum programot dolgozott ki, amelyet az ellenzéki pártok el is fogadtak.
Hegedüs József a ‘lakásvásár’ című műsorban beszélgetett lakáspolitikáról és a lakhatási minimumról
Hegedüs József a beszélgetés során többek között az alábbiakra tért ki:
– érintette a korábbi bérlakásprogramokat és törekvéseket
– a lakásprobléma a társadalmi egyenlőtlenségek problémája, amelyet a lakáspolitika enyhíthet, de akár erősíthet is
– azon fiatalok , akik mögött nincs családi támogatás, amivel belehetne lépni a piacra, mint vásárló kiszolgáltatottak –> hátrányos helyzetet teremt (pl. rossz minőségű lakás, kiszorul a városból stb.)
– célzott és számon kérhető és elszámoltatható programra van szükség
– olyan közösségi bérlakásrendszerre van szükség, ami nyit az alsó középosztály felé: lakásügynökségi modell
Új városi fórumot indítanak az URBACT hálózatai mobilitás és közterület témában Tosics Iván szervezésében
Új városi közpolitikai fórumot indítanak közösen az URBACT Action Planning Network tagjai: RiConnect, Space4People és a Thriving Streets, mobilitás és közterek témában. Az első webinár városi szakértők és parntnerek széleskörű bevonásával 2021 November 29-én hétfőn 10 és 14 óra között kerül megrendezésre. Ezen az alkalmon innovatív mobilitási és közterületeket érintő megoldások lesznek bemutatva és természetesen lesz idő érdemi beszélgetésekre és kapcsolatteremtésre. A beszélgetést Tosics Iván (URBACT Thematic Programme Expert) moderálja.
A teljes program itt érhető el.
Itt lehet regisztrálni.
További információért pedig csatlakozni lehet az alábbi Walk’n’Roll Cities LinkedIn csoportba.
Munkatársainknak két cikke jelent meg az Építészfórumon a társasházfelújításokról
Megjelent Gerőházi Éva, Szemző Hanna és Turai Eszter cikksorozatának I. és II. része a társasházak mélyfelújításáról. Az I. cikk a többlakásos épületek energiahatékony korszerűsítésének fontossága mellett érvel, és áttekinti az ilyen beruházások akadályait a mai Magyarországon. https://epiteszforum.hu/tarsashazak-felujitasa-i–a-kulcs-nem-kizarolag-a-tamogatas-hanem-a-kiszamithato-segito-kornyezet
A II. részében a megoldási lehetőségeket foglalják össze a szerzők. https://epiteszforum.hu/tarsashazak-felujitasa-ii–az-allamnak-nem-csak-az-epuletekbe-a-lakokozossegekbe-is-be-kell-ruhaznia
Munkatársat keresünk!
A Városkutatás Kft. (www.mri.hu), a lakáspolitika és városfejlesztés területén nemzetközileg elismert szakmai műhely, új munkatársat keres kutató munkakörbe! Jelentkezés önéletrajzzal, valamint magyar és angol nyelvű motivációs levéllel november 22-ig a turai@mri.hu címen lehet Turai Eszternél.
Az új munkatárs feladatai:
- Kutatási projektekben, szakpolitikai háttéranyagok és elemzések elkészítésében való közreműködés hazai, illetve Európai Uniós projektekben
- Kvalitatív és kvantitatív elemzések elkészítése, külföldi és magyar nyelvű szakirodalom feldolgozása
- Tanulmányírás magyar és angol nyelven
- Adatgyűjtés, interjúzás, kérdőívezés
- Kísérleti programokban (főleg Európai Uniós pilot projektek) felmerülő változatos feladatok végzése, együttműködés a cég szakmai partnereivel nemzetközi és hazai projektekben
- Új pályázatok írásában és adminisztrációjában való közreműködés
- Egyéb kutatási, szervezési és adminisztratív feladatok
A munkavégzés egy része önállóan, nagyobb része az adott projekten dolgozó munkatársakkal való szoros együttműködésben történik.
Elvárások:
- Legalább MA-szintű felsőfokú végzettség
- Érdeklődés az alábbi területek iránt: városfejlesztés, lakáspolitika, a városokban meghatározó társadalmi egyenlőtlenségek, fenntarthatóság
- Társadalomtudományi kutatásokban szerzett tapasztalat
- Magabiztos angol nyelvtudás szóban és írásban egyaránt
- Csapatmunkára, valamint önálló munkára való képesség
Előnyt jelent:
- Tapasztalat EU-s pályázatok írásával vagy adminisztrációjával kapcsolatban (főleg Research and Innovation programokban, pl. Horizon2020/Horizon Europe)
- Környezetvédelem, klímavédelem, energiahatékonyság stb. területen szerzett tapasztalat
- Egyéb, a munkakör szempontjából releváns munkatapasztalat
- SPSS vagy más statisztikai program ismerete
Pályakezdők és munkaerőpiacra frissen visszatért szülők jelentkezését is várjuk!
Munkavégzés keretei:
- Munkavégzés kezdete: 2022. elejétől megegyezés szerint
- Munkavégzés helye: rugalmas, a cég IX. kerületi irodájából, illetve részben otthonról is végezhető
- 3 hónapos próbaidő, ezt követően egy éves határozott idejű szerződés, amit a rendelkezésre álló pályázati források fényében határozatlan idejűre módosítunk
- Teljes munkaidő
- Bérezés megegyezés szerint
Amit kínálunk:
- A társadalomkutatói szférában versenyképes bér
- Rugalmas munkavégzés és barátságos munkahelyi légkör
- Változatos feladatok, szakmai fejlődési lehetőség, publikálási lehetőségek
- Rálátás az európai és magyar városokban zajló társadalmi és gazdasági folyamatokra, szakpolitikákra. Együttműködés a területen meghatározó szakemberekkel
- Nemzetközi projektekben való részvétel, szakmai utazási lehetőségek
Jelentkezni részletes önéletrajzzal, valamint magyar és angol nyelvű motivációs levéllel lehet Turai Eszternél a turai@mri.hu címen november 22-ig. A pályázatok alapján alkalmas jelöltek közül személyes interjú során választjuk ki jövőbeli munkatársunkat.