A nepszava.hu október 2-án tett közzé alapos elemzést az agglomerációs fejlesztések kérdésköréről, ezen belül pedig a városkörnyéki önkormányzati együttműködések szerepéről, elsősorban a közel 3 milliós lakosságú budapesti városi és agglomerációs térség fejlesztési kihívásaira reflektálva. Az európai jó példákkal, mintaértékű várostérségi fejlesztési együttműködésekkel kapcsolatban a lap Gerőházi Évát, a Városkutatás szakértőjét szólaltatta meg, aki válaszaiban a Barcelonai Várostérség Önkormányzata megbízásából végzett tavalyi kutatás tanulságait foglalta össze. A Városkutatás munkatársai a kutatás során arra keresték a választ, hogyan lehet kapcsolatot építeni egy nagyobb várostérséggel, ugyanakkor megújítani a már bekerült települések kötődését is. Jó példákat kerestek a civil szervezetekkel, vállalkozásokkal való kapcsolattartásra, az agglomerációs területek fejlesztési terveinek jobb összehangolására is.
A 2017-es kutatás során a Városkutatás munkatársai öt európai városrégiós együttműködést vizsgáltak meg, ezek Amszterdam, Koppenhága, Manchester, Stuttgart és Zürich voltak. A Népszava októberi cikkének aktualitását a nyári agglomerációs törvény adta.