Online elérhető a European Journal of Homelessness “Measuring Homelessness in Europe” című különkiadása a COST Action CA15218 tagjainak tanulmányaival. A “Measuring Homelessness by City Counts – Experiences from European Cities” című tanulmány egyik szerzője munkatársunk Teller Nóra. Ha érdekel a migráció, hajléktalanság, rejtett hajléktalanság, adminisztratív adat használata akkor itt találod angol nyelven a tanulmányokat.
Hajléktalanság
HomeLab zárókonferencia: Szociális Lakásügynökség és integrált segítségnyújtás
Szeptember 26-27-én, csütörtökön és pénteken szervezi a Városkutatás a 2016-ban, uniós támogatással indult HomeLab projekt zárókonferenciáját. A projekt célja az integrált szociális, lakhatási és foglalkoztatási segítségnyújtás és több lábon álló Szociális Lakásügynökségek elindítása öt kísérleti projektben a négy visegrádi országban. Az angol nyelvű konferencián a résztvevőknek magyar nyelvű szinkrontolmácsolás is elérhető lesz, jelentkezni pedig még mindig lehet ezen a linken.
A konferencián a konzorciumvezető Városkutatás és a módszertani megoldásokért felelős Budapest Intézet kutatói mellett részt vesz az öt megvalósító szervezet: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (Veszprém), az Utcáról Lakásba Egyesület (Budapest), a People in Need (Szlovákia), a Romodrom (Csehország), és a Habitat for Humanity lengyek tagozata (Varsó). A kísérleti projektek megvalósításának kihívásai, eredményei, innovációi mellett a résztvevők megvitatják a V4 országok szakpolitikai, támogatási rendszereinek szerepét, illetve összefoglalják a projekt során azonosított szakpolitikai tanulságokat.
A részletes program ezen a linken érhető el.
FEANTSA kutatói konferencia Budapesten (2018)
Szeptember 21-én Budapesten zajlott le a a FEANTSA 13. éves kutatói konferenciája, melynek kiemelt témája a hajléktalan emberek gazdasági és társadalmi integrációja volt. Az esemény szervezői a FEANTSA – a hajléktalan emberekkel dolgozó szervezetek európai ernyőszervezete – mellett a budapesti Menhely Alapítvány és a Városkutatás Kft volt – ez utóbbi részről külön köszönet illeti Teller Nórát, a Városkutatás szakértőjét és a European Journal of Homelessness – a hajléktalansággal foglalkozó európai szakfolyóirat – szerkesztőségi tagját.
A konferencia komoly érdeklődésre tartott számot: a 180 résztvevő számos európai és európán kívüli országból érkezett, köztük az Egyesült Államokból, Ausztráliából és Dél-Afrikából is. Jelen voltak egyetemi oktatók és kutatók, valamint kutatóintézetek, civil szervezetek és önkormányzatok munkatársai is. Az eseményt Ian Tilling, a FEANTSA elnöke, valamint Hegedüs József, a Városkutatás ügyvezető igazgatója nyitották meg.
A felszólalók 18 szemináriumon számoltak be munkájukról, kutatásaikról és eredményeikről. A 2. és 10. szeminárium vezetője Teller Nóra, a Városkutatás munkatársa volt, ezek témái a hajléktalanság kutatásának módszertani megközelítései, valamint az Elsőként Lakhatást megközelítés társadalmi és gazdasági előnyei voltak. A 3. szemináriumot Hegedüs József vezette, ennek témája a hajléktalan személyek lakhatási és munkaerőpiaci integrációja volt a Kelet- és Közép-Európai kontextusban. A szemináriumon a Városkutatás által vezetett HomeLab projekt mutatkozott be; az itt szervezett beszélgetés résztvevői a Városkutatás munkatársai mellett a négy Visegrádi országból érkező konzorciumtagok voltak.
HomeLab: megkezdődött a mobilház-építés
Március végén megkezdődött az Utcáról Lakásba Egyesület első két mobilházának építése Soroksáron, Budapest XXIII. kerületében: a hajnalban kiszállított lakóegységeket az Egyesület dolgozói, kedvezményezettjei és önkéntesei az alapokra helyezték, és megkezdték a közművek bekötését és a mobilházak szigetelését. A munkálatokról készült képekből a HomeLab projekt angol nyelvű oldalán közülünk kis válogatást: “Mobile homes under construction”

Konferenciafelhívás: hajléktalan emberek társadalmi és gazdasági integrációja
A FEANTSA Európai Hajléktalanügyi Kutatói Hálózata (European Observatory on Homelessness), a Városkutatás Kft. és a Menhely Alapítvány közös szervezésében Budapesten kerül megrendezésre a FEANTSA 13. Európai Kutatói Konferenciája 2018. szeptember 21-én pénteken, amelynek témája a hajléktalan emberek társadalmi és gazdasági integrációja.
A HomeLab projekt bemutatása a FEANTSA gdanski konferenciáján
Kollégánk, Somogyi Eszter a FEANTSA (európai hajléktalan emberekkel dolgozó szervezetek szövetsége) éves konferenciáján (2017. május 17-18., Gdanks) a Szociális Lakásügynökségekről tartott műhelyfoglalkozást, amelynek keretében bemutatta a Városkutatás Kft által vezetett HomeLab projektet.