Izgalmas és előremutató városi projektek, fényképekkel fűszerezve.
Uncategorized
Tosics Iván ismét URBACT szakértő (2010-)

Tosics Iván, a Városkutatás Kft. egyik ügyvezető igazgatója, sikeresen pályázott az URBACT által kiírt pályázatra és 2016-ban a hat Program Szakértő egyike lett, három éves időszakra.
A kiválasztott hat Program Szakértő támogatja az URBACT Titkárság (Párizs-Saint Denis) munkáját, kapcsolatot tartanak a futó projektekkel, az eredményeket összegzik és terjesztik, továbbá segítik az URBACT program rendezvényeit (nyári egyetem, konferenciák) és az új pályázati kiírások előkészítését. Különböző szerződéses konstrukciók mellett Tosics Iván 2010 óta dolgozik URBACT szakértőként.
Tosics Iván az Európai Nagyvárosi Hatóságok fórumán
Az Európai Nagyvárosi Hatóságok (European Metropolitan Authorities, EMA) Varsóban szervezett fórumát a Városkutatás ügyvezetője, Tosics Iván nyitotta meg október 20-án vidaindító beszédével. A rövid előadás központi témája az európai nagyvárosok legnagyobb kihívásai voltak, melyek közül a legfontosabbak 1. az európai együttműködés előnyei és nehézségei, 2. az EU tagországok nagyvárosainak együttműködési trendjei, 3. jó gyakorlatok a nagyvárosi koordinációban: tervezés és kormányzás, 4. a nagyvárosok által felhasználható uniós szakpolitikák és eszközök: tanulságok és lehetőségek. A vitaindítót kísérő angol nyelvű prezentáció ide kattintva tölthető le.
Az uniós tagországok nagyvárosait képviselő száz körüli résztvevő előtt Tosics összefoglalta a fórumon elhangzottakat is, kihangsúlyozva, hogy a Brexit miatti előnytelen helyzet és az Unión belüli feszültségek veszélyeztetik a kohéziós politika sikerességét. Az európai nagyvárosi térségek uniós szinten is fontos szereplőkké léphetnek elő, ha képesek hatékony intézményrendszert kialakítani. Ehhez azonban elengedhetetlen a nemzeti és az európai szintű kormányzatok elköteleződése, a nagyvárosi együttműködés fontosságának elismerése. Ebben fontos szerepet játszhatna a nagyvárosi együttműködés beemelése a 2020 utáni kohéziós politikai keretrendszerbe, valamint a városrégiók aktív részvétele a kohéziós politikai tervezésben és megvalósításban.
Budapesten tartott műhelytalálkozót az EU Városfejlesztési Hálózata
Az Európai Bizottság Regionális Politikai Főosztályának Városfejlesztési Hálózata (Urban Development Network) október 17-én Budapesten szervezett találkozót, amelyet a Városkutatás ügyvezető igazgatója, Tosics Iván moderált. A beszélgetéssorozaton szó esett a kohéziós politika legfontosabb elemeiről, köztük az integrált megközelítésről, a részvétel erősítéséről és a források felhasználásáról. A magyarországi szereplőket a 23 megyei jogú város küldöttjei képviselték, a Bizottság Regionális Politikai Főosztályának részéről pedig Törökné Rózsa Judit és munkatársai vettek részt a találkozón.
A megfizethető lakásállomány bővítését akadályozó tényezők Kelet-Közép-Európában (2016-2017)
2016. december – 2017. szeptember
Megbízó: European Housing Partnership – lakhatási együttműködés a Szlovák Köztársaság Uniós elnöksége alatt
“A megfizethető lakásállomány finanszírozását és bővítését gátoló tényezők európai nagyvárosokban” című kutatásban a Városkutatás munkatársai egy teljes Európai Unióra kiterjedő kutatás új közép- és kelet-európai tagállamokra vonatkozó részét végezték el, illetve koordinálták. A projekt megbízója a “European Housing Partnership” (Európai Lakhatási Partnerség) volt, amelyet az EU soros elnökségét 2016 első illetve második félévében betöltő Hollandia és Szlovák Köztársaság lakhatással foglalkozó minisztériumai szerveztek lakhatással foglalkozó civil és kutató szervezetek, együttműködő nagyvárosi önkormányzatok, illetve Lettország, Luxemburg és Szlovénia releváns minisztériumainak közreműködésével. A kutatás végső célja, hogy informálja és alakítsa az Európai Unió úgynevezett Városfejlesztési Menetrendjét.
A Partnerség fő célkitűzése, hogy szakmai, politikai és jogi segítséget nyújtson a tagállamoknak, illetve az uniós döntéshozóknak a megfizethető lakásállományba történő beruházásokkal kapcsolatban, illetve felderítse, milyen tényezők akadályozzák ezeket a beruházásokat. A régi tagállamokra (EU-15), valamint Máltára és Ciprusra vonatkozóan a Skót Városok Szövetsége végezte el a kutatást, a Glasgow-i Egyetem oktatója, Prof. Kenneth Gibb vezetésével. A Városkutatás munkatársai a kelet-és közép-európai poszt-szocialista országok speciális helyzetét vizsgálták Hegedüs József irányítása alatt. A kutatásban külső (régiós) szakértők is részt vettek: Martin Lux (Cseh Tudományakadémia), Anneli Kährik (Uppsalai Egyetem), Richard Sendi (Szlovén Várostervezési Társaság) és Veronika Reháková (Szlovák Közlekedési és Építési Minisztérium) országos illetve regionális információkkal, helyi programokkal kapcsolatos esettanulmányokkal támogatták a munkát.
Tosics Iván az Európai Régiók Hetén – Łódź, Lengyelország
Tosics Iván, A Városkutatás ügyvezetője szeptember 20-án a lengyelországi Łódźban tartott előadást az Európai Régiók Hete keretei közt szervezett helyi eseményen. Az előadás témája a városi régiók szerepe volt a 2020 után felhasználható uniós kohéziós politikai eszközök felhasználásában; az angol nyelvű diák ide kattintva érhetők el.